3D nyomtatás tippek és trükkök

3D nyomtatás blog


1:120, 1:150, 1:220 autók és 1 Fallout emberke Wanhao D7-tel

A hétvége óta megint kísérleteztem a Wanhao D7-tel, és továbbra is meg kell állapítanom, hogy bizony nem semmi, milyen minőségre képes. Bár biztos csak nekem új, akik használtak korábban SLA vagy DLP 3D nyomtatót, mint pl. a Formlabs Form 1 vagy 2, azoknak nem lehet ez annyira újdonság, de nekem még az. 

30 mikronos rétegvastagságot használok mostanában, ami elég sokáig tart. Ezeknél az LCD (vagy DLP) 3D nyomtatóknál viszont az a jó (szemben pl. az SLA 3D nyomtatókkal), hogy kvázi konstans sebessége van az 1mm nyomtatási idejének, függetlenül attól, hogy pl. 1 gyűrűt vagy 10-et nyomtatunk. Autók:

Ahogy az első képen látszik, UV-s körömlakk szárítóval kísérletezem utómunka gyanánt.

És az emberke figura, 1:87-ben. Azért nem semmi, hogy még ilyen kis méretben is látszik a feltartott hüvelykujja. Bár nincs összehasonlítási alapom, de lehet, hogy ezt még a Form 2 sem tudja kinyomtatni, ott ugyanis a gyári specifikációk alapján a lézer pont átmérője 140 mikron, míg a Wanhao D7-nél az LCD kijelző méretéből és felbontásából adódóan olyan 50 mikron körül van a legkisebb nyomtatható pont.

 

 

 

 

Dupló repülő

Bár a dánok ennek biztosan nem örülnek annyira, számtalan nyomtatható Lego / Duplo kiegészítő ás modell található az interneten. Én is terveztem néhányat az elmúlt években. 

A napokban találtam egy Duplo repülő modellt, amit ki is nyomtattam a gyerkőcöknek. Kicsit magasabb kitöltést használtam (40%), hogy strapabíróbb legyen. Illetve Simplify3D-t használtam, mert jóval könnyebb eltávolítani az alátámasztást, mint a Cura-ban. Ez látszik is a képeken: gyakorlatilag már a tárgyasztaltól való levételkor lejött az összes alátámasztás, és a tárgy alja sem olyan vészesen rücskös (persze látszik azért). A végeredmény is szép lett.

3D nyomtatott csapágy - működőképes (nagyjából)

Ez egy félig-meddig működőképes csapágy modell, amit az eredeti méret 75%-án nyomtattam, mert nem akartam túl sok anyagot elpazarolni, ha mégsem sikerül valamiért működésre bírni.

Wanhao D6-tal nyomtattam arany színű PLA-val. 0.15mm-es rétegvastagsággal. 

És forgás közben: 

 

A Simpsons család háza

Nézelődés közben bukkantam rá a fenti képeken látható igencsak mutatós, ámde egyszerűen nyomtatható Simspons család ház modellre a thingiverse-en.

Több darabból áll, a legnagyobbat még éppenhogy ki tudtam nyomtatni (195mm széles), aminek kapcsán rájöttem, hogy az asztal jobb oldala felé kell az üveglapot rögzíteni, mert addig a szélig megy el 200mm-t teljesen. De itt még pont jó volt, csak a brim lógott le egy kicsit, az meg nem baj. Különböző színekből nyomtattam a fő házrészt és a többit, talán nem a legtutibb választás, de legalább látszik. :) Az ablakokat pillanatragasztóval rögzítettem a helyükön, a tető leemelhető. Jó kis játék volt. 

Leila hercegnő (R.I.P.)

Egy gyűjtőknek 3D modelleket készítő osztott meg a Facebook oldalán egy Leila hercegnő modellt teljesen ingyenesen. Simplify3D-ben nyomtattam, az alátámasztások miatt, amiből az S3D sokkal könnyebben eltávolíthatót generál és szebb lesz az érintkezési felület. 0.1mm-es rétegvastagsággal, Duplicator 6-tal nyomtatva. Utána összeragasztva.

Egy apró csalás van, amit elkövettem: a kéz modelleket a netfabb basic programmal kicsit megvágtam: az eredeti modellen nem volt egyetlen sík felület sem, ami érintkezett volna az asztallal, így akárhogy próbálkoztam (alátámasztás, raft), mindig feldőlt. Itt egy videó arról, hogy miről is van szó: https://www.youtube.com/watch?v=vGZEVNEl4Qk

Kis karácsony, nagy (ledes) karácsony (fa)

Ez egy jópofa karácsonyfa modell, ami több darabból áll és a tervező elvileg a saját LED-es világítás modulját ajánlja hozzá (ehhez van a foglalat is a modellben), de én egy kis ragasztópisztollyal és egy CR2032 elem tartóval és néhány led-del karöltve megoldottam a dolgot. :)

Eltartott egy darabig az összes darab nyotmatása, csillag nyomtatásnál kidőlt a modell, úgyhogy kaptam egy jó kis szálkupacot. 0.25mm-es rétegvastagsággal nyomtattam, a fát 0%-os kitöltéssel, hogy időt és anyagot spóroljak. Wanhao zöld PLA, és áttetsző.

Duplo tricikli megrendelésre

Liza lányom legújabb kívánsága egy Duplo bicikli. Keresgéltem a neten, hogy van-e ilyen, és ezt találtam:

2964899.jpg

Nem bicikli, hanem tricikli, de megteszi. Körbenéztem, hátha már kimodellezett vki valami hasonlót, de még nem. Úgyhogy nekiálltam Tinkercad-ben és 2 este alatt elkészült a mű:

tricycle.JPG

Szerintem elég jó lett. Amit még változtattam az első verzió után, hogy a kormány rúdját megerősítettem, mert az elsőnél viszonylag könnyen tőből eltört. Illetve a második verzió még úgy készült, hogy csavarok illetve menetes szár tartja a kerekeket. Ez kicsit strapabíróbb, de nehéz lehet hirtelen előkapni a megfelelő alkatrészeket. Úgyhogy terveztem egy összeillesztéses verziót is. Itt ezzel az a gond viszont, hogy kicsit nehezebb gördülnek a kerekek. De azért nem rossz. Még lehet, hogy finomítok a terveken, pl. hogy a kormányba tudjon kapaszkodni a Duplo figura.

A tinkercad projekt itt érhető el: https://tinkercad.com/things/4ezfrlYIE5G. Wanhao Duplicator 6-tal nyomtatva.

Kis repülő modell

Találtam egy nagyon tetszetős repülő modellt a thingiverse-en, amit rögtön kis is nyomtattam az új Duplicator 6-tal, 0.1mm-es rétegvastagságban, több darabban. Pár dolgot ragasztgatni kellett, hogy biztosan egybemaradjon (alapból kis csapok tartják össze, de az valahogy kicsit laza lett pár helyen). De a végeredmény nagyon szép lett! Wanhao sötétzöld PLA-val nyomtatva.

Érdemes körülnézni a MakerBot thingiverse accountján, nagyon sok szép jó minőségű modellt töltenek fel mostanában teljesen ingyen. A nyomtatott repülő pl. egy sorozat része: http://www.thingiverse.com/MakerBot/collections/famous-fliers

Dundi dömper

Azóta is nyüstöljük a Duplicator 6-ot, ami folyamatosan bizonyítja, hogy egy nagyon masszív és jó minőségben nyomtató nyomtató, ami szerintem hozza a drágább Zortrax M200 felületi minőségét, és ahhoz képest is van még pár előnye... 

Ezúttal egy dundi dömpert nyomtattam, amit "csak" 0.1mm-es rétegvastagsággal nyomtattam, de így is látszott a tárgy felületi minőségén, hogy kifogástalan. Nagyon szép a rétegvevezetés még 0.1mm-es rétegvastagságon is. Sötétzöld Wanhao PLA-val nyomtattam, 50mm/sec-en (valószínűleg menne gyorsabban is, de én most a minőségre mentem).

További hasonló "dundi" játék járművek a Makerbot-tól: http://www.thingiverse.com/MakerBot/collections/chunky-trucks. Ahogy elnézem, a Wanhao D6 hozza a Makerbot Replicator (5th Gen) minőségét is bőven, pedig az egy több, mint 3x annyiba kerülő nyomtató...

Működő szerszám - franciakulcs

Egy egyszerű de jópofa, működőképes (legalábbis mozgatható) állítható villáskulcs modellt nyomtattam, mert miért ne. :) 0.1mm-es rétegvastagsággal, hogy a csavaros része jó részletes legyen, szép is lett. Kicsit lassabban, ezúttal Simplify3D-ben nyomtattam. Beépített alátámasztás volt a modellben, amit kézzel kellett eltávolítani.

Dupló libikóka - bővül a játszótér

Újabb játék, a csúszda és a hinta után... Ezt is részben tinkercad-dal készítettem és egy már kész libikóka modell felhasználásával. Az aljára is tettem Dupló csatlakozót, meg persze az ülőfelületre. Remekül illeszkedik a már elkészült játszótér elemekhez. :) És persze ez is nagy sikert aratott. Akit érdekel a modell, az itt megnézheti és szerkesztheti magának: https://tinkercad.com/things/gcaFvkFpi4K. Kék és piros PLA, itt is 40%-os kitöltés, hogy erős és tartós legyen. Majd kiderül pár hónap után. :) A középső részre egy csavart tettem az eredeti henger helyett.

Saját készítésű Duplo csúszda Lizának

A lányom szeretett volna egy csúszdát a Duplo készletéhez a hétvégén. Ezért gyorsan eszkábáltam egy ásványvizes palack segítségével valami ideigleneset, de aztán persze nem hagyott nyugodni a dolog, úgyhogy minimális modellezési tudásom és a tinkercad felhasználásával rittyentettem egy egyszerű csúszdát, amit csatlakoztatni is lehet a normál Duplo kockákhoz:

tinkercad.jpg

A modell elkészítéshez felhasználtam a korábban ismertetett OpenSCAD programot, amivel paraméterezhető modelleket lehet kezelni. Ebben a konkrét esetben legneráltam egy Duplo kockát, és ezt beépítettem a modellbe. A használt OpenSCAD szkript itt található: http://www.thingiverse.com/thing:615256

Kék PLA, Wanhao i3, 0.15mm-es rétegvastagság. Az elkészült darabokat egyszerű ragasztó pisztollyal ragasztottam össze. A csúszda nagy sikert aratott. :)

Ha valakinek kell a modell, el tudom küldeni...

Félbevágott katona

Egy hasznos trükköt tudok bemutatni ezen a katona fantasy modellen keresztül: sok esetben egy tárgynál el tudjuk kerülni az alátámasztás generálását, ha egyszerűen félbevágjuk egy megfelelő helyen a modellt. Nem mindig ilyen függőleges irányú "vágás" a megfelelő, van, amikor visszintesen érdemes kettészelni a modellt.

Kék PLA-val nyomtattam, 0.1mm-es rétegvastagsággal, 40mm/sec-en, Simplify3D-ben.

(Az élesszeműek kiszúrhatják, hogy a modellen vannak apró lyukak: ennek oka, hogy nem adtam meg elegendő "fedő" réteget (Top Solid Layers -- Simplify 3D-ben rétegszámot kell megadni szemben a Cura mm-ben megadott értékével, ez utóbbi jobb beállítás szerintem, mert mindig lesz egy fix vastagság). Minél kisebb a rétegvastagság, annál többet kell megadni, hogy rendesen lefedje a tárgy tetejét a nyomtató. Illetve kis rétegvastagságnál érdemes a kitöltési százalékot is emelni egy kicsit).

A vágást pl. a Netfabb Basic programmal lehet elvégezni:

Karácsony: szarvas

Ez egy nagyon szép karácsonyi szarvas modell, amit fehér PLA-val nyomtattam. Sajnos az eredeti méretben nem tudtam kinyomtatni (a függőleges magasságot 150mm-re csökkentettem), de még így is szerintem meglepően jól sikerült a szarva is, pedig azon nagyon vékony és apró részletek vannak. Még lehet, hogy festeni fogom. Alátámasztást nem kellett alkalmazni.

Karácsony: spirális dísz

A korábbi karácsonyi dísz egy másik modelljét is kinyomtattam. Ez egy spirális alakzatú dísz, mindenféle alátámasztás nélkül nyomtatva, 0.2mm-en, fehér PLA-val, 60mm/sec-en. Amire oda kell figyelni, hogy jól tapadjon az alja, mivel az nem túl nagy felület. Nekem az egyik a vége felé mozdult el sajnos. Érdemes az utolsó 1-2 cm-en visszavenni emiatt a sebességet.

Napi tipp: PLA nyomtatás hűtéssel és hűtés nélkül

Szerettem volna egyszer bemutatni, hogy milyen nagy különbséget jelent PLA-val való nyomtatásnál az aktív hűtés. Ennek demonstrálására kinyomtattam először ventivel, majd venti nélkül a képeken látható kis madarat. Az eredmény magáért beszél: a venti nélküli elég ronda lett, a ventis viszont szép és még a meredek kiszögellések is szépek, alátámasztás nélkül is. Ennyit számít az aktív hűtés.

Hűtés nélkül esetleg nagy alapterületű, egyszerű, kiszögellések nélküli dolgokat lehetne nyomtatni, de szerintem nem érdemes. A PLA szereti a hűtést. :)

Kis madár

Ez a példa (kis madár modell) mutatja, hogy néha még a kis felületen is meg tud tapadni a nyomtatás közben a tárgy. Persze itt erősen javasolt lett volna a raft (alapháló), de gondoltam kipróbálom anélkül. Azért a biztonság kedvéért a sebességet lecsökkentettem 50 mm/sec-re. A farok résznél nagyon kellett a hűtés, mert az ottani kiszögellés (overhang) már a határeset kategória, amit alátámasztás nélkül lehet nyomtatni. Végeredményben szép lett az eredmény, rögtön nyomtattam még 3-at.

Persze a jó tapadáshoz jól szintezett tárgyasztal kell (talán kicsit a kelleténél itt közelebb is volt a fúvóka a tárgyasztalhoz), illetve egy kis hajlakk a biztos sikerhez (PLA esetén).

Napi tipp: jaguár - darabolva

Egy ismerős kért egy Jaguar motorháztető díszt, amit el is küldött STL formátumban (valahol találta). A modell némi kihívást jelentett, mivel nagyon hosszan és nagyon "lankásan" emelkedik - hosszan "elnyúlik". Ehhez bizony nagyon sok alátámasztás kellett volna, aminek eltávolításával nem akartam vesződni. És itt jutott eszembe az a trükk, hogy sok esetben van rá lehetőség, hogy a modellt feldarabolva olyan részeket kapjunk, amiket már alátámasztás nélkül is minden további nélkül lehet nyomtatni. Így nézett volna ki a modell alátámasztással:

jagmw.png

A darabolást a netfabb nagyon nagy tudású modell szerkesztő (utófeldolgozó) program netfabb basic ingyenes változatával végeztem:

netfabb Basic 5.2 - sigle3.fabbproject 2014.08.13. 210455.jpg

A végeredmény szerintem magáért beszél: semmilyen alátámasztás nem kellett, és még gyorsabban is elkészült (az alátámasztás is egy plusz idő). Legvégül befújtam a metál festékkel. Az összeillesztésnél a ragasztás sajnos látszik még, mert nem vágtam le a tárgyasztallal való érintkezésénél lévő kicsit szétnyomódott plusz "perem" szerűséget.

És itt egy jó kis videó arról, hogyan lehet a netfabb-ban modelleket szeletelni. 

Napi tipp: alátámasztás eltávolítása (VH2 jármű)

Már nyomtattunk egyszer tankot, de most egy másik második világháborús járműnek, a vakondnak (Opel Maultier) ugrottam neki, szintén H0 méretarányban. Ugyanaz volt a felállás (szó szerint), ugyanis álló állapotban, support-tal (alátámasztással) nyomtattam. Elég sokat elpepecseltem az alátámasztások kikapírgálásával, kiszedésével (az egyik képen látszanak a célszerszámok), de végül elég jó lett szerintem az eredmény, főleg ha majd le lesz festve.

0.1mm-es rétegvastagsággal készült a jármű ezúttal, 70mm/sec-es sebességgel.

Fuleco - 2014-es foci VB kabalafigura

Fuleco figura, a VB kabalája. 6 és fél cm magas. Alátámasztás (support) kellett, de elég jól és könnyen el tudtam távolítani, bár a PLA-nál azt mondják általában, hogy nehezebb eltávolítani, jobban "összeforr" a fő tárgy és támaszték váz. Kicsit farigcsálni kellett, de a végeredmény szép lett.

A labdához csak raft-ot használtam, az még határeset, ott még éppen nem kellett alátámasztás (kicsit megfolyt az alja, de egyáltalán nem vészes).

süti beállítások módosítása