3D nyomtatás tippek és trükkök

3D nyomtatás blog


Kilincs pótlás Liza kisházában

Eltörött a kerti kisházban a belső "kilincs", amivel belülről be lehet csukni az ajtót. Úgyhogy kerestem egy állatos figurát (ez esetben egy cica fejet), kicsit átalakítottam, és csináltam belőle egy ilyen pótkilincset. Jól sikerült. :)
Ezt lehetett 0.3mm-es rétegvastagsággal nyomtatni, még külön jó hatást ad a tárgynak. Ezüst színű Wanhao PLA-val nyomtattam.

 

Szabadulószoba kellék

Egy szabaduló szoba játékra kellett pár plusz feladvány, ezért rögtön eszembe jutott az a modell, amit a thingiversen láttam, nevezetesen egy labirintussal nyitható kis dobozka. Ebbe lett elrejtve egy kis cetli.

Kék PLA, 0.3mm-es rétegvastagsággal (gyorsan kellett nyomtatni, de szerintem így sem lett rossz egyáltalán), 70mm/sec-cel nyomtatva.

És itt egy másik, hasonló design: http://www.thingiverse.com/thing:201097

Húsvéti sütiformák

Húsvétra is lehet sütit sütni, és ehhez kreatív sütőformákat használhatunk. 3D nyomtatóval egyszerűen ki lehet nyomatni pl. a képen látható formákat, de ezen kívül sokkal több megtalálható pl. a thingiverse-en vagy az erre szakosodott oogime.com-on is. Néhány ezek közül:

Narancs PLA-val nyomtatva, 0.3mm-en (itt tényleg semmi értelme alacsonyabb rétegvastagságot választani), normál kb. 70mm/sec-es sebességen.

Karácsony: spirális dísz

A korábbi karácsonyi dísz egy másik modelljét is kinyomtattam. Ez egy spirális alakzatú dísz, mindenféle alátámasztás nélkül nyomtatva, 0.2mm-en, fehér PLA-val, 60mm/sec-en. Amire oda kell figyelni, hogy jól tapadjon az alja, mivel az nem túl nagy felület. Nekem az egyik a vége felé mozdult el sajnos. Érdemes az utolsó 1-2 cm-en visszavenni emiatt a sebességet.

Szemlélető makett készítése 3D nyomtató segítségével

Bár már számtalan vállalkozás és magánember használja megelégedésre az általunk forgalmazott Wanhao Duplicator 4 típusú 3D nyomtatót, most szeretnénk beszámolni egy konkrét esetről, aminek közlésére engedélyt is kaptunk Mészáros Zsolt fotóstól, aki a 3D nyomtatót (is) felhasználva elkészítette a szombathelyi Iseum és a hozzá kapcsolódó Iseumi Szabadtéri Játékok makettjét. 

Itt van egy cikk, ami részletesen beszámol erről: http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/iseumi_szabateri_jatekok_makett_meszaros_zsolt

Zsanéros doboz csattal

3D nyomtatással sok minden egy lépésben nyomtathatóvá válik, ha jól tervezzük meg a 3D-s modellt. Tehát például ennél a zsanéros doboznál nem szükséges a doboz két felét külön kinyomtatni, hanem lehet egyben is (angolul ún. in place). Meríthetünk ötleteket ebből a példából, ha zsanéros tárgyat akarunk nyomtatni.

(Az első képen látható "szálhúzás" normális, a nyomtatás végén egy hajszálvékony szálat húz a nyomtató PLA nyomtatás esetén, amit nagyon könnyen el lehet távolítani.)

 

Bőrönd címke - paraméterezhető

Jön a nyár, megyünk nyaralni. Ilyenkor lehet hasznos egy bőrönd címke, hogy biztosan ne keveredjen el a csomagunk. Persze lehet ilyet vásárolni, de miért tennénk, ha van 3D nyomtatónk? Ezzel a parméterezhető bőrönd címkével ez könnyedén megoldható, megadhatjuk a szöveget, és az OpenSCAD / Thingiverse customizer legenerálja a 3D modellt.

Ennél a modellnél fölösleges volt kis rétegvastagságot használni, tehát nyugodtan lehetett 0.3mm-el és gyors (80mm/sec)-es sebességgel nyomtatni, hamar elkészült a tárgy (kb. fél óra).

Térkép e táj

Egy térképész ismerősömnek készítettem a fenti képeken látható térképet, 3D nyomtatással. Ő elküldte nekem rétegenként (kb. 20 darab különálló képfájlt) a szinteket, én pedig a tinkercad.com-on található szerkesztővel egymásra helyeztem, és 0.4mm-es rétegenként létrehoztam a modell fájlt:

tinkercad_terkep.jpg

Meglepően sokáig tartott a nyomtatás (2 és fél óra), valószínűleg azért, mert a fura alakzatok miatt sok helyen teljes kitöltést alkalmazott a slicer (Makerware), és persze én is viszonylag lassan nyomtattam, hogy az apró részletek (hegyvonulatok) is jól kijöjjenek.

Diótörő

Háztartási eszközöket és nyomtathatunk 3D nyomtatóval, ebben az esetben egy design-os diótörőt. Zöld PLA-val nyomtattam. Elkövettem viszont azt a hibát, hogy nem használtam alátámasztást a fő testnél (pedig a leírás még írta is), de már elég előrehaladott volt a nyomtatás, amikor észbe kaptam, gondoltam megvárom, mi lesz. Hát a csavaros rész alsó részénél egy kicsit lelógtak a szálak, de elég hamar "korrigálta" magát a nyomtatás, így összességében nem lett vészes a dolog. Az első képen látszik azért, hogy pár szál lóg lefelé.

Sajnos jelenleg nincs otthon töretlen dió, hogy kipróbáljam, de elég masszívnak és erősnek tűnik a nyomtatott diótörő, hogy ne törjön el használat közben. Amint kipróbálom, frissítem ezt a bejegyzést!

Vörös (piros) róka

Egy jópofa, kis poligonszámú róka modell, nagy fülekkel! Áttetsző PLA-val nyomtatva. Szépen kijött a füle is, pedig az nagyon vékony fal.

Korábban már egy ló formájában bemutattam ezt a trükköt, hogy ha olyan dolgot akarunk nyomtatni, ami sok alátámasztást igényel, bizonyos esetben megoldható a probléma, ha feldaraboljuk a testet több darabra, amelyek egyenként már nem igényelnek alátámasztást és nyomtatás után összeragasztjuk a darabokat. Az eredmény önmagáért beszél. Persze nyomtathattuk volna alátámasztással, de így szerintem szebb lett végül.

Telefon tartó ember figura

Egy hasznos tárgyat nyomtattam a thingiverse.com-ról, egy telefontartó emberke figura képében. Több fajta telefonnal is kipróbáltam, jól tartja mindegyiket. Itt az volt az érdekes, hogy mivel egy egyszerű formáról van szó, ezért semmi értelme nem lett volna 0.3mm-es rétegvastagságnál kisebbet használni, alig látszana a különbség.

Extrém alátámasztás / overhang

Korábban már írtunk arról, hogy sok esetben a nyomtatott tárgyak egyes részeit csak plusz alátámasztás rétegekkel tudja a nyomtató kinyomtatni, ugyanis a fizika törvényeit (gravitáció) ezek a nyomtatók sem tudják meghazudtolni (bár hidakat elég jól tudnak csinálni).

Azonban az ingyenes meshmixer program segítségével sokkal kevésbé anyag és időigényes, nem utolsó sorban könnyebben eltávolítható támasztékot lehet a tárgyba generálni. Íme egy példa:

Ez egy példa modell, amibe már előzetesen a meshmixerrel elhelyezték az alátámasztást, de jól szemlélteti, mit tudunk elérni ezzel a megoldással. Ami biztos viszont, hogy mivel apró és vékony kis pálcákat nyomtat a nyomtató a támaszték gyanánt, ezért ajánlatos lassabb (pl. 50mm-sec körül) sebességet választani.

 

Titkos szív alakú doboz - hajtogatható

A múltkori hajtogatható kockán felbuzdulva kerestem még olyan dolgokat, amelyeket a mechanikus részek (pl. zsanérok, forgatható részek) ellenére egyben lehet nyomtatni. Erre remek példa ez a titkos szívecske doboz: http://www.thingiverse.com/thing:44579 Kicsit összeforrtak az élek, és a forgató részt is elsőre nem volt egyszerű elfordítani, de végeredményben nagyon szép és jópofa lett! Hab a tortán, hogy aki szeretné, paraméterezheti OpenSCAD-dal vagy a thingiverse customizer-ben, és saját szöveget írhat rá!

Rózsaszín PLA, 0.2 mm, 70mm/sec. A hidak (a teteje) is jól sikerültek, alig egy-két helyen lógott egy nagyon picit a szál...

 

 

Szerszámnyomtatás - állítható villáskulcs

Ki mondta, hogy a 3D nyomtatás csak prototípus előállításra alkalmas? A most nyomtatott tárgy bizonyítja, hogy működőképes szerszámokat is nyomtathatunk vele. Igaz, a tartóssága kérdéses, de működik!

Ehhez a nyomtatáshoz az alábbi modellt használtam: http://www.thingiverse.com/thing:139268

A nyomtatás (ami szokásos sebességen történt, 60mm/sec-en, 200 fokos extrúderrel, zöld PLA-val) után nincs más dolgunk, mint eltávolítani a csapokat, amik az alátámasztást biztosítják. Kaptunk egy működőképes állítható villáskulcsot! Az elején kicsit szorulhat a fogas rész, de utána menni fog remélhetőleg. Érdemes a w_more_gap verziót használni, mert abban nagyobb a ráhagyás az illesztéseknél.

Mivel ez egy nagyobb kiterjedésű tárgy, ezért fontos, hogy ne csak középen legyen nagyjából szintezve a tárgyasztal, hanem végig a teljes nyomtatási felületen.

Használati / hasznos tárgyak nyomtatás

A tegnapi nap kimaradt, de a mai napra egy általános érvényű bejegyzéssel szolgálnánk. Bár a 3D nyomtatók ára azért még nem mondható mindenki által megfizethetőnek, de előbb vagy utóbb sok háztartásba betörhet a 3D nyomtatás. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy mit is nyomtasson az ember? Persze az ember első lelkesedésében "felüti" majd a thingiverse.com-ot, és kinyomtat egy rakás jópofa, ámde kevés konkrét használati értékkel bíró tárgyat. Persze ezek nyomtatásával sokat lehet tanulni, és jó kis díszeket / ajándékokat lehet kihozni belőlük. Mégis elgondolkodik az ember (ha nem egy kimondott cél, mondjuk prototipizálás, tervezés céljából vásárolta a gépet), hogy hogyan lehetne legalább egy részét annak az árnak visszahozni, amibe a gép illetve a szálak kerülnek.

Azt kell, hogy mondjam, hogy ez egyáltalán nem irreális elvárás.

Ebben a példában mondjuk talán egy kevésbé értékes, de annál ötletesebb és praktikusabb tárgyat nyomtattam: egy dobozos üdítő / sör tartó kart! A nyomtatás nem egy bonyolult dolog ennél a tárgynál, jó tapadás esetén sima ügy. A tárgy viszont egy kicsit extrább az átlagnál, mivel ez is paraméterezhető (customizable). Ebben az esetben két paramétert is lehet állítani: a befogandó dobozos üdítő méretét és a kar részre egy szöveget is lehet írni. Én a 3D nyomtató shoppe szöveget írtam rá. Sajnos viszont a méreteket csak nagyjából néztem meg, ránézésre jó volt, de a végeredmény túl laza lett. Alkalomadtán majd újra nyomtatom.

A teljesség igénye nélkül felsorolok néhány szerintem hasznos tárgyat, amelyek nem csak egy játékszerré vagy munkaeszközzé teszik a 3D nyomtatót, hanem egy hasznos tárgyakat előállító géppé. Itt olyan dolgokat sorolok fel példaképpen, ami egy otthoni felhasználó számára is vonzóvá teheti a 3D nyomtató vásárlását.

Bár a PLA egy környezetkímélő, természetes anyag, azért mégsem ajánljuk, hogy olyan játékokat készítsünk belőle, amit egy kis gyerek / baba megrághat, bár emlékeim szerint gyerekkoromban a LEGO kockákat is rágcsáltuk, pedig az elvileg a kevésbé "egészséges" ABS anyagból készül.

Látható tehát, hogy a 3D nyomtató nagyon sokoldalú felhasználást tesz lehetővé. Ajándéktárgyak, szezonális szóróajándékok (pl. karácsonyfa dísz, mézeskalácsforma, stb.), mindennapos használati tárgyak, saját magunk által modellezett tárgyak, hobbink céljára nyomtatás (makettek, RC modellek), és ez csak egy rövid lista arról, mi lehetséges...

süti beállítások módosítása