3D nyomtatás tippek és trükkök

3D nyomtatás blog


Valentin napra II.

Valentin napra nyomtattam még kinyitható szívecske dobozkákat is, ezeket szóróajándékként is lehet használni, de én még beletettem a belső fedelébe egy fényképet is.

Ami ennél a nyomtatásnál egy új trükk volt, hogy szerettem volna elérni, hogy a tárgy teteje és alja (itt ugye mindkettő érintkezik a tárgyasztallal) tükörsima és fényes legyen, szó szerint. Ehhez nem volt megfelelő a hajlakkos felület. Mert bár az is elég sima felületet biztosít (amúgy néha az előzőleg nyomtatott tárgy által felvett forma haloványan visszaköszön a következő alján - feltéve ha nem cserélgeti folyamatosan a hajlakk réteget az ember, ami lássuk be macerás volna) - de a lakk egy kicsit rátapad a tárgyra, így mattabb lesz a hatás. Korábban amúgy is ki akartam próbálni, hogy lehet-e csak üveglapra nyomtatni, mert sok helyen írták, hogy igenis lehet.

És valóban: sikerült csak sima üveglapra, 60 fokra felfűtve kinyomtatom ezeket a tárgyakat, felpöndörödés nélkül! És nagyon szép fényes lett a felület. A hátránya viszont ennek a módszernek, hogy nagyon nagyon pontosan kell szintezni a tárgyasztalt: ha túl messze van a fúvóka, nem tapad, felszedi már az első réteget, magával húzza a fej. Ha túl közel: dettó, felszedi az első réteget már. Tehát pont el kell találni azt a magasságot, ahol működik a dolog. A hajlakkos megközelítéssel kicsit megengedőbb a dolog, mivel ott azért a hajlakk is eléggé fogja a már letett réteget.

Látható az is amúgy, hogy egyszerre több dobozkát nyomtattam, mert nem akartam cserélgetni őket egymás után...

100 mikronos koponya

A most nemrég felbontott kék PLA-val kinyomtattam újra 100 mikronos rétegvastagsággal a koponya modellt. Nagyon szép lett a felülete, szinte alig látszanak a rétegek és szép egyenletes mindenhol. Egyedül a koponya egyik arccsontja volt olyan, hogy kicsit a levegőbe lógott, de ezt az 1-2 apró lelógást egy késsel eltávolítottam és most már nem is látszik.

Az viszont látszik, hogy a 100 mikronos, és viszonylag lassabb (50mm/sec-es) nyomtatás bizony el tud tartani egy jó darabig, még egy közepes méretű tárgy esetén is. Itt ha jól emlékszem olyan 2 és fél órát tartott a nyomtatás.

Ami viszont érdekes volt, és már korábban is gyanakodtam rá, most úgy tűnik, bizonyítást is nyert, hogy a Makerware és a ReplicatorG más-más kezdő Z értéket használ. Az asztal úgy volt kalibrálva mostanában, tehát szintezve, hogy a Makerware-ből nyomtatott tárgyak jól tapadtak, de nem túlságosan azért, hogy ne tudtam volna őket eltávolítani. Most ez a koponya X3G fájlt viszont még anno a Skeinforge + ReplicatorG párossal lett generálva, és azt vettem észre, hogy egy leheletnyivel alacsonyabban kezdte a nyomtatást a nyomtató, így nagyon odaragadt a koponya alja a tárgyasztalhoz. Sokat kellett feszegetnem és a szikével piszkálnom, még végre sikerült eltávolítani. Tehát jó tudni, hogy ha felváltva használnánk a Makerware és ReplicatorG által generált X3G fájlokat, akkor lehetnek ilyen problémák a tárgyasztal szintezése kapcsán.

Napi tipp: hajlakk, kapton, ragasztószalag

Napi tipp bejegyzéseinkben rövid tippeket / leírásokat adunk olyan témákban, amelyek nem konkrétan egy tárgy nyomtatásához köthető, de hasznos lehet több szempontból.

Az első ilyen hozzászólás a tárgyasztal tapadást segítő különböző technikáiról szól. Természetesen az első és legfontosabb, hogy a tárgyasztal legyen szintezve (level), amiről lesz egy külön bejegyzés is, de most azokat a megoldásokat vesszük górcső alá, ami az extrúdált műanyag és a tárgyasztal (HBP - heated bed platform, fűtött tárgyasztal) közti tapadást biztosítja. Menjünk ezeken végig sorban!

Kapton fólia

Ez az a sárga, egyik oldalán tapadó (mi az hogy tapadó, nagyon is ragadós) fólia, ami alapból a nyomtatón van, és amit széles körben használnak más 3D nyomtatóknál is. Alapvetően jól működik, jól tapad mind ABS, mind PLA nyomtatás esetén. Hátránya, hogy a szintezésnél vagy a tárgy eltávolításánál (ha valami éles dologgal próbálkozunk) előfordulhat, hogy felsértjük a fóliát, ami a sérülés mértékétől és helyétől függően azt igényelheti, hogy cseréljük a fóliát.

Felhelyezése

Itt jön a második hátránya, ami a felhelyezés nehézségéből fakad. Bizony nem egyszerű, még trükkökkel sem felvinni úgy, hogy ne legyen rajta legalább egy-két apró buborék vagy gyűrődés. Ne is próbálkozzunk "csak úgy" megpróbálni felhelyezni, mert bizonyosan sok-sok frusztrációt fog okozni. A legegyszerűbb módja a felvitelnek, hogy szappanos vagy mosószeres vízzel vékonyan bekenjük a csupasz tárgyasztalt (minden sarkát és minden részét érintve), és erre a szappanos vizes felületre helyezzük fel az előzetesen nagyjából méretre vágott darabot (már a tekercsről való lefejtés sem egy egyszerű feladat). A szappanos víznek hála még tudjuk mozgatni a darabot, mi több egy bankkártyával vagy valami más lapos alkalmatossággal laminálni is tudjuk, hogy eltüntessük a buborékokat. Ha elkészültünk, fűtsük fel a tárgyasztalt mondjuk olyan 100 fokra. Ezután sajnos még egy-két helyen lesz egy apró buborék, de idővel ezek nagyrészt eltűnnek majd. A sarkokat valószínűleg újra le kell nyomni, mert felpöndörödhetnek. Ha szükséges, vágjuk le a kilógó részeket.

Hajlakk

fructis_1.jpgA hajlakkot elsősorban PLA esetén javasolják, de nekünk ABS-szel is nagyon jó tapadást biztosított. A megoldás lényege, hogy néhány réteg hajlakkot fújunk a tárgyasztalra, ami nagyon jól tapad. Mi az itthon is kapható Garnier Fructis Mega Strong (05-ös) hajlakkal próbálkoztunk, de más Extra vagy Mega strong hajlakk is jó lehet.

Felhelyezése

A hajlakkot körültekintően kell felhelyezni az üveglapra. A legjobb, ha az üveglapot eltávolítjuk a tárgyasztalról, de ha nem akarjuk, akkor is valamivel fedjük le a tárgyasztal körüli alkatrészeket / rudakat / tengelyeket, mert a hajlakk ezeket hosszabb távon károsíthatja, ronthatja a kenést. Továbbá a hajlakknak nagyon erős szaga is lehet. Illetve elvileg lobbanékony, tehát a nyomtatót javasolt áramtalanítani. A hajlakk felvitele több lépésben zajlik. Először próbáljunk egy réteget egyenletesen ráfújni a tárgyasztalra kb. 15 cm távolságról, majd hagyjuk kicsit száradni. Ezután ezt a lépést ismételjük meg 2x-3x. Majd hagyjuk száradni legalább 20-30 percet. Ezután óvatosan végezzük el a szintezést, ha szükséges (előtte állítsuk a tárgyasztal eltartó csavarokat alacsonyabbra, hogy ne szántsuk fel az extrúder fúvókával a frissen felvitt hajlakk réteget). Ha már karcos vagy sérültnek tűnik a hajlakk, amit felvittük, nem feltétlen szükséges rögtön újra felvinni, hanem próbálkozhatunk még egy réteg ráfújásával, mielőtt eltávolítjuk és újrakezdjük az előbbi műveletet.

A hajlakk eltávolítása nem olyan egyszerű, mint aminek talán látszik, főleg a jó tapadást biztosító Extra Strong vagy Mega Strong hajlakk esetén. Legegyszerűbb talán egy melegvizes ronggyal többször jól áttörölni az üvegfelületet, és ledörzsölni az odaragadt részeket.

Ragasztószalag

Ezt külföldi fórumokon blue painter's tape-nek hívják, vagyis kék tapéta / festő ragasztószalag. A nyomtatóhoz adunk egy tekercs, nem kék, de ugyanolyan megfelelő szalagot. Ezt a megoldást PLA nyomtatásnál ajánlják. Más nyomtatóknál, ahol nincs fűtött tárgyasztal, akár fűtés nélkül is biztosítja a PLA tapadását. Mi azonban továbbra is azt ajánljuk, hogy PLA esetén is olyan 60 fokra fűtsük a tárgyasztalt.

Felhelyezése

Elég egyszerű felhelyezni: a tárgyasztal hosszában (esetleg széltében) helyezzünk fel csíkokat. Figyeljünk, hogy a következő csík mindig pontosan illeszkedjen az előző csík mellé (és ne legyenek átfedések). Ha egy nagyon vékony távolság van, az még nem olyan nagy baj, bár törekedjünk a tökéletes illeszkedésre. A felesleget vágjuk le egy hobbi késsel.

A ragasztószalagot viszonylag egyszerűen tudjuk felhelyezni akár a csupasz tárgyasztalra (legyen az az alsó acél réteg vagy a felette lévő üveglap), akár a kapton fóliás tárgyasztalra is. Összességében egy elég jó és elég egyszerűen használható megoldásról van szó. Viszont nem lehet túl sokáig használni, amit egyszer felhelyeztünk, mert a tárgyak eltávolítása során picit sérülhet a ragasztószalag felső rétege. Így viszonylag gyakran kell cserélni.

ABS trutyi

Főleg ABS-szel való nyomtatás esetén ajánlják ezt a tippet, hogy olvasszunk fel acetonban némi szál forgácsot, és ezzel kenjük be ne túl vastagon (és nem túl sűrű oldattal) a tárgyasztalt. Én még ezt nem próbáltam, de állítólag bizonyos esetben túl jól is működik ez a megoldás (értsd nem lehet eltávolítani egy darabban a nyomtatott tárgyat). Kísérletező kedvűek itt olvashatnak róla többet.

Egyéb ötletek és tippek

Mások papír-ragasztróra esküsznek (a stiftes fajta), de nekem ezzel nincs tapasztalatom, és a fenti megoldások is elegendőek. A tapadást nem közvetlenül, de a jobb tárgy rögzülést szolgálja az ún. raft illetve a fülek használata. Erről itt most nem ejtek több szót, talán később.

Fontos megjegyezni, hogy bármelyik megoldást választjuk, az sok esetben a tárgyasztal újraszintezését igényelheti, mert változhat a fúvóka és a tárgyasztalt távolsága (a használt megoldást vastagságától számítva).

Mindegyik megoldás eltávolításakor érdemes az alatta lévő réteget (üveglap, acéllap, kapton fólia) acetonos tisztítókendővel áttörölni, hogy eltávolítsuk a maradék szennyeződést.

süti beállítások módosítása