3D nyomtatás tippek és trükkök

3D nyomtatás blog


Wanhao i3 Mini előzetes - a 3D nyomtatók árversenyének új trónkövetelője

Örömmel jelenthetjük, hogy bár a Wanhao eddig is a kiváló ár-érték arányú, költséghatékony 3D nyomtatókról volt ismert, most kijöttek egy még olcsóbb 3D nyomtatóval: a Wanhao i3 Mini-vel. Ára nagyon kedvező: bruttó 89900 Ft-ért tudjuk kínálni, 1 éves garanciával, kiemelkedő vevői támogatással. És hogy miben kell némi kompromisszumot kötni? A maximálisan nyomtatható terület nem túl nagy, 120x120x120mm, de ez is elég nagyon sok dolog nyomtatására, és jónéhány dolgot több darabból is ki tudunk nyomtatni sok esetben. A másik költségcsökkentő tényező a fűthető tárgyasztal hiánya, ami miatt csak PLA-val, vagy olyan anyaggal tudunk dolgozni, amihez nem szükséges fűthető asztal. De a PLA típúsú anyag egyébként nagyon sokrétű felhasználással bír, mi is szinte kizárólag PLA-t használunk. Szemben a közhiedelemmel, egyáltalán nem gyenge anyag, nem bomlik le, nem porlad el, stb. Szóval sok esetben nem is szükséges más anyaggal nyomtatni. Ez a két dolog (fűthető asztal hiánya és viszonylag kicsi nyomtatási térfogat), ami miatt nem lesz mindenkinek megfelelő ez az új típus, de otthoni felhasználásra, játszadozásra, 3D nyomtatással való ismerkedésre tökéletes választás lehet! A thingiverse és más hasonló oldalakról végtelen mennyiségű kész 3D modellt tudunk letölteni és kinyomtatni a nyomtató segítségével.

2017081523533349.png

És akkor néhány próbadarab nyomtatásáról kép, amit a nálunk lévő géppel nyomtattunk:

Szerintem nem rossz egyáltalán egy készre szerelt, dobozból kivéve 10 perc alatt működőképes, 89900 Ft-os 3D nyomtatótól. Cura-val (2.3-as verzió) nyomtattam, 0.15mm-es rétegvastagsággal, átlagos PLA beállításokkal, 45mm/sec-es sebességgel. 

Előrendeléseket felveszünk, várhatóan 2 hét múlva lesz raktáron. Természetesen elvárhatjuk a tőlünk megszokott technikai támogatást és nagyon részletes, magyar nyelvű beüzemelési és használati útmutatót.

ABS nyomtatás az i3-mal: gyűrűtartó kéz

Gondoltam teszek egy hosszabb, nagyobb próbát is arra nézve, hogy mire képes az i3 ABS nyomtatás terén. Mivel van fűthető tárgyasztal, elméletileg nincs akadálya az ABS nyomtatásnak. De valószínűleg sokan tudják, hogy azért az ABS sem olyan egyszerű anyag: főleg nagyobb alapterület esetén hajlamos vetemedni, "kunkorodni" a szélek mentén. Úgyhogy vettem egy gyűrűtartó kéz modellt, amit felnagyítottam kb. 150%-ra, és 0.2mm-es rétegvastagsággal, zöld ABS-szel kinyomtattam. Az eredmény nagyon szép lett! Bár igaz, hogy kerek alap esetén nem annyira jön elő a vetemedés, de szerintem ragasztószalagra simán nyomtatva ez is remek lett, és a tárgy felülete is szép.

Egy helyen, a hüvelykujj alatt egy kicsit a meredek "overhang" (kiszögellés) miatt nem lett olyan szép, de aztán gondoltam egyet, és bekapcsoltam a tárgyhűtő kis ventit, de csak 15%-os sebességre, mivel az ABS nagyon nem szereti, ha túl gyorsan hűl, ekkor hajlamos vetemedni és a rétegek is elválnak egymástól, nem lesz olyan erős az elkészült tárgy. Itt viszont nem volt szempont, hogy rétegek minél jobban összeforrjanak, így ráengedtem egy nagyon kis hűtést, hogy az overhang és a tárgy felülete is szebb legyen.

Néhány tipp az ABS nyomtatáshoz (a szeleteléshez Cura-t használtam):

  • Tárgyasztal hőmérséklet: 90-100C (én itt 90-et használtam)
  • Fúvóka hőmérséklet: 235C körül
  • Sebesség: normál PLA sebesség, azaz olyan 50-60mm/sec, de érdemes az első réteget lassabban nyomtatni (beállítva már a slicerben, vagy menüből manuálisan a nyomtatás elején), hogy jobban tapadjon az első réteg
  • Flow (%) paraméter (száladagolás szorzó): 108-110% (Cura-ban)

Korábbi blogbejegyzések:

Napi tipp: tárgyak eltávolítása

A mai bejegyzéshez kapcsolódóan talán érdemes kitérni arra, hogy mivel lehet eltávolítani a tárgyakat a tárgyasztalról. Kis alapterületű tárgy esetén nem probléma, sok esetben egyszerűen csak le kell "pattintani" a tárgyat. Nagy alapterületű, illetve kényes, aprólékos tárgy esetén már nem ilyen egyszerű a helyzet. Sok függ attól is, hogy mire nyomtatunk: kapton fóliára, ragasztószalagra, hajlakkozott vagy csupasz üveglapra.

Mint láttuk, sokszor az is probléma, ha nem tapad elég jól a nyomtatott tárgy. De ugyanígy előfordulhat, hogy nagyon tapad és éppen ezért nehéz eltávolítani. Néhány tipp ehhez kapcsolódóan:

  • Sok esetben az eltávolítás sokkal könnyebb, ha megvárjuk kihűlni a tárgyasztalt (ha könnyedén eltávolítható mondjuk az üveglap, sokan még hűtőszekrénybe is teszik, bár ezzel azért óvatosan, mert a sima üveglap akár el is repedhet a gyors hűlést követően). Ha nem is várjuk meg a teljes lehülést, valamennyit mindenképpen várjunk, mert a PLA elég lassan szilárdul meg, így akár el is deformálódhat az eltávolítás közben a tárgy
  • Használhatunk hobbikést, vagy egy Gilette pengés megoldást pl.: http://www.thingiverse.com/thing:34481

    photo_1_preview_featured.jpg
    (Én magam egy szike szerű kést használok)
  • Vigyázzuk főleg éles szerszám esetén, hogy ne okozzunk sérülést se magunknak, se a nyomtatónak (vagy pl. kapton fólia esetén könnyen fel tudjuk szakítani a fóliát)
  • Óvatosan "ráncigáljuk" a tárgyat, mert ha nagyon rángatjuk, akkor lehet, hogy a következő nyomtatás előtt újra kell szinteznünk a tárgyasztalt
  • Ha nagyon nagy a tárgy alapterülete, gondolkozzunk azon, hogy érdemes-e esetleg beáldozni mondjuk a kapton fóliát, vagy a ragasztószalagot az eltávolítás megkönnyítése érdekében, vagy esetleg vegyük le az üveglapot, ha van
  • Ne rángassuk a vékony, törékeny tárgyakat a tetején, mert az erőkar szabályai szerint elég esélyes, hogy eltörünk valamit

Napi tipp: üveg tárgyasztal használata

Az alap gyári aluminium tárgyasztal sok esetben nem tökéletesen sík, ezért hiába szintezzük be a fúvókát nagyon pontosan, kis eltérés lehet, általában a széleken és a tárgyasztal közepén. Ez egy olyan probléma, ami a Makerbot Replicator 1, 2 és 2X nyomtatókat is sújtja, tehát nem specifikus a mi általunk forgalmazott készülékekre. Erről írnak itt, itt és itt is.

A bevett megoldás erre az üveglap rögzítése a tárgyasztalra. Egy 3-4mm vastagságú üveglap már kellően merev és tökéletesen sík, hogy kiküszöbölje a problémát.

photo_3_preview_featured.jpg

Most már mi is adunk a nyomtatóhoz egy üveglapot, amit eladás előtt egy ragasztószalaggal rögzítünk az eredeti tárgyasztalra, mivel ezzel a megoldással elég könnyedén el lehet távolítani, ha szükséges. A gyári megoldás egy rögzítő csipesz, amit szintén adunk a nyomtatóval, de főleg Makerware esetén előfordulhat, hogy a fúvóka mozgás közben beleütközik ezekbe a csipeszekbe, ami nem szerencsés. Ezért alkalmazzuk mi ehelyett az egyszerű ragasztószalagos megoldást. Ha kicsit szofisztikáltabb megoldást keresünk, akkor vehetünk szilkon CPU ragasztós lapot, pl. ezt: http://www.amazon.com/Gino-400mm-Silicone-Thermal-Heatsink/dp/B007PPEW52/ref=lh_ni_t?ie=UTF8&psc=1&smid=A1THAZDOWP300U

Összességében az üveg síkabb felületet biztosít, ami főleg nagy alapterületű tárgyak nyomtatása esetén fontos. Egyes vélemények szerint az üvegre akár hajlakk nélkül is lehet PLA-val nyomtatni, de mi azért javasoljuk a hajlakkot a jobb tapadás érdekében.

A hőeloszlásnál sem tapasztalunk nagy hatékonyság csökkenést üveg esetén. Esetleg ha nagyon szeretnénk, kenjük be hővezető pasztával a tárgyasztalt az üveg rögzítése előtt.

Napi tipp: felpöndörödés / vetemedés

ABS-szel való nyomtatás esetén - különösen nagyobb alapterületű modellek esetén szinte bizonyosan találkozni fogunk a vetemedés, "felpöndörödés" jelenséggel. Ez azt jelenti, hogy a nyomtatott tárgyak sarkai, egyik vagy másik oldala elválik a tárgyasztaltól. Szerencsés esetben "csak" annyi történik, hogy a nyomtatás végeztével ezen sarkok nem lesznek teljesen egyenesek, hanem felpöndörödnek:

warp1.jpg
Kevésbé szerencsés esetben a feszültségből illetve a megfelelő tapadás hiányából adódóan megszűnik a tárgy tapadása a tárgyasztalhoz, és ez a nyomtatás végét fogja jelenteni (elmozdul a tárgy).

A vetemedés megakadályozásának különböző megoldásai vannak:

  • Bizonyosodjunk meg róla, hogy megfelelően szinteztük-e a tárgyasztalt (leveling - a részletes leírását honlapunkon illetve egy későbbi bejegyzésben tárgyaljuk) - fontos, hogy a fúvóka és a tárgyasztal távolsága optimális legyen (mindig párhuzamos, és nem túl közel és nem is túl messze). Ha ez nem teljesül, az egyes oldalak elválhatnak a tárgyasztaltól
  • Az első néhány réteg nyomtatásához használjunk kisebb sebességet (akár a nyomtató menüjéből állítva)
  • Vegyük magasabbra a tárgyasztal hőmérsékletét, 1-2 fokonként emelve
  • A nyomtatás elején, menüben emeljük meg az extrúdálási hőmérsékletet egy 5 fokkal, amit az első 1-2 réteg után állítsunk vissza az eredeti hőmérsékletre
  • Ha minden kötél szakad, használjunk raft-ot (alaphálót) (a Makerware és a ReplicatorG nyomtatási ablakánál választható)
  • Javítsunk a tárgyasztal tapadásán. Lásd erről szóló bejegyzésünket
  • Ha Kapton fóliát használunk a nyomtatásnál (gyárilag ez van a nyomtatón), akkor tisztítsuk meg a tárgyasztalt acetonnal a szennyeződéstől
  • Használjunk segéd "füleket": http://www.thingiverse.com/thing:38272
    Mi is kipróbáltuk, és ezzel tényleg nagyon jó eredményt lehet elérni, nagyobb tárgyaknál is. Persze nyomtatás után ezeket a füleket egy hobbikéssel el kell távolítani, de a legtöbb esetben szinte nem is hagy nyomot.

warp2.jpg

  • warp3.jpgHasználjunk PLA-t! PLA-val való nyomtatásnál nem jelentkezik ez a vetemedési probléma, de a PLA-nak más hátrányai vannak. Az ABS és PLA részletesebb bemutatását egy későbbi bejegyzésre hagyjuk. Mindenesetre ha nagy alapterületű tárgyat nyomtatunk, esetleg vegyük fontolóra a PLA használatát.
  • Biztosítsuk, hogy ne legyenek környezeti tényezők, amelyek vetemedést okoznak: a huzat, a hőmérséklet ingadozások, a túl hideg, mind okozhatnak ilyen problémát
  • Végül egy hardveres megoldás: fedjük be a nyomtató oldalát (3 nyitott oldalát és a tetejét). Mi is árusítunk gyári plexi fedőlapokat, kifejezetten a Duplicator 4-hez, de mi magunk is készíthetünk / készíttethetünk ilyet. Mi ezt árusítjuk: http://3dnyomtato.shoppe.hu/products/kulso-plexi-boritas-wanhao-duplicator-4-nyomatokhoz
süti beállítások módosítása