3D nyomtatás tippek és trükkök

3D nyomtatás blog


Elmozdult...

Sajnos nem mindig alakul úgy a nyomtatás, ahogy szeretnénk. Szerencsére viszont legtöbbször "típushibák" fordulnak elő, amelyeket előzetesen is megelőzhetünk, ha figyelünk, illetve tudjuk, hogy mi volt a hiba oka. A képen látható esetben egyszerűen csak elmozdult a tárgy nyomtatás közben, mert nagyon kis felületen érintkezett a tárgyasztallal. Amúgy ez lett volna a nyomtatandó dolog. Mivel éppen nem voltam a nyomtató közelében, ezért szép kis boglya lett belőle.

A 0 fejű sárkány

Hogy ne érje szó a ház elejét és ne vádoljanak minket azzal, hogy csak a sikeres nyomtatásokról számolunk be. A hibákból is lehet tanulni, és szerencsére, ez esetben elég egyértelmű mi okozta a hibát. Ha megnézzük a fenti képeket, láthatjuk, hogy szegény sárkány feje hiányzik, mintha a mesebeli lovag már eltávolította volna. Pedig nem utólag "veszítette el a fejét": sajnos ebben az esetben arról volt szó, hogy a használt szál spulni egy korábbi eltávolításnál "fellazult", leugrott a tekercsről. Ilyen esetben sokszor már csak idő kérdése, hogy összegubancolódjon a szál és elakadjon a száltovábbítás. Itt a 2/3-a környékén fordult elő ez a sajnálatos eset, és mivel nem voltam a nyomtató közelében, nem is tudtam mit tenni. Olyan sok mindent amúgy sem lehetett volna, esetleg annyit, hogy sokszor hanghatás követi az összegubancolást és akkor még van némi esély a csomó megszüntetésére.

Tanulság: óvatosan cseréljük a száltekercset és minden esetben rögzítsük a nem használt szálon a véget valamivel, hogy nem maradjon szabadon.

Címkék: hiba 3D nyomtató
süti beállítások módosítása