3D nyomtatás tippek és trükkök

3D nyomtatás blog


Dino kirakó

Egy egyszerűen nyomtatható dínós kirakó, több fajta van: http://www.thingiverse.com/thing:1163973. Ezüst PLA, 0.25mm-es rétegvastagság, 10% kitöltés, ezüst PLA. Nem is olyan egyszerű viszont kirakni. :)

Zuhanyzó polc PETG-ből

Kellett a zuhanyzóba egy kis polc, amire fel lehet tenni a sampont és a tusfürdőt. Ilyet lehet kapni sok helyen, viszont nem akartam megfúrni a csempét. Vettem ezért egy olyat, amit tapadó koronggal lehet rögzíteni. Csak éppen az nem jutott eszembe, hogy a csempe nagyon vékony sávokból áll, és a tapadó korong nem ragadt rá. 

Nem adtam fel, eszembe jutott, hogy lehetne egy ilyen kis polcot 3D nyomtatni is. :) Találtam is nagyon jó kis polcot a thingiverse-en, amit felnagyítottam 125%-ra, bár lehet, hogy eredeti méretben is elég lett volna. PETG-vel nyomtattam, mert egyrészt már régen nyomtattam PETG-vel másrészt nem árt, ha erős, de kissé rugalmas a polc. Végül a belső részre erős kétoldalú ragasztót tettem, ilyet (nem a reklám helye): 

Jó lett. 

 

Templom terepasztal makett - rendelésre

Egy kedves barátom, Horváth Balázs megrendelésre kimodellezett egy H0 templom makettet a Tinkercad nevű ingyenesen és egyszerűen használható 3D modellező programban. A megrendelő a Játékudvar nevű játékbolt volt, egyelőre 3 készült el, de több is készül hamarosan. A modell

tinkercadchurch.jpg

Darabonként, de lehetőség szerint egyszerre több darab lett kinyomtatva a Wanhao i3-mal. 0.2mm-es rétegvastagsággal, fehér és szürke PLA-val. Anyagot nagyon keveset használt, az anyaköltség templomonként kb. 800-1000 Ft. körül volt, de azért eltartott egy darabig.

Összerakva és a játékbolt kirakatában:

Miért nagyon jó vétel szerintünk a Wanhao i3?

Előre is elnézést a kicsit reklámszagú postért. :)

vs.jpg

Facebook-os beszélgetés motiválta a következő bejegyzést, ami arról, szól, hogy szerintünk miért nagyon jó ár érték arányban a Wanhao i3 3D nyomtató? Egy facebook csoportban tette fel valaki azt a költői kérdést, hogy vajon "miért is jobb ez a wanhao mint bármelyik másik reprap prusa klón"? Itt közzéteszem a válaszomat. Nyugodtan lehet vitatkozni bármelyik ponttal, sőt szívesen veszem!

Először is elnézést, ha kéretlen reklámnak tűnik, amiket írok. Elismerem, mi valóban forgalmazzuk ezt a 3D nyomtatót, de egyben meg vagyok róla győzödve, hogy ár érték arányban ez az egyik legjobb gép. És erről nem csak a fent linkelt termék lapon lévő visszajelzések tanuskodnak, hanem bizony amióta kijött pár hónapja, külföldön is a legnépszerűbb i3 klón. Magyarországon ennél olcsóbb 3D nyomtatót nem lehet kapni, még építőkészletet SEM.

A Wanhao nem egy no-name gyártó, hanem egy meglehetősen ismert kínai 3D nyomtató gyártó cég.

És hogy válaszoljak a kérdésedre, hogy miért jobb? A Te 80e-es kínai géped (ami egyébként postaköltséggel, importáfával - ezt is fizetni kell - és vámmal már bizony inkább a 130e-et közelíti) tudja a következőket?
1. Fél órával a kibontás utána nagyon szépen nyomtat (a Wanhao i3 nem kit, hanem csak be kell csavarni néhány csavart és néhány kábelt csatlakoztatni majd szintezni és kész). Az általad említett kategóriában csak építőkészlet van, amivel heteket lehet szüttyögni, ha értelmes minőségben akarsz nyomtatni és akkor sem lesz tökéletes
2. Van azon a gépen 1 év teljeskörű magyarországi garancia? Persze lehet bokszolni az eladóval, hogy küldjön pótalkatrészt, ha küld is, akkor is alsó hangon várhatsz 2-3 hetet, mire megjön.
3. Ha valami nagyobb baj van a géppel, vajon cserélik rögtön? Nálunk a pár hónap eladott több tucat gépből két nagyobb probléma volt: egyszer táphibás volt a gép, másodszor szállítási kárból eredően össze volt hajolva a váz. Mindkét esetben aznap cseréltük a gépet szó nélkül. Te ezt meg tudnád tenni a kínai géppel?
4. Egy nagyon-nagyon-nagyon részletes, magyar nyelvű, mindenre kiterjeredő felhasználói kézikönyvet adunk a géphez, ahol a beüzemelésen túl leírjuk, mivel lehet érdemes idővel bővíteni a gépet, mit tegyünk tipikus hiba szituációkban, mi a 3D nyotmatás, egyszóval egy tényleg teljes leírást adunk a géphez. Ha nem hiszed, privátban átküldöm a linket.
5. A kínai gép eladóját fel tudod hívni telefonon, emailen el tudod érni, Viberen, Facebook-on, ha valami kérdésed van? Mi ezt is biztosítjuk, csak nézd meg a vásárlói visszajelzéseket.
6. A kínai eladó vajon használja is a gépet napi szinten, tud arról képet mutatni, milyne minőségben nyomtat a nyomtató, és oszt meg rendszeren tippeket, leírásokat a blogján (nálunk ez is van: http://3dnyomtatas.blog.hu/)?
7. Az ebay-es, bangood-os, aliexpress-es eladó fog tudni adni rendes számlát, amit a vállalkozás el tud számolni költségként? A 175e-es ár bruttó ár.

Ha valakinek a fentiek nem érnek meg plusz 45e Ft-ot, és inkább a hosszas összeszereléssel, bütyköléssel meg a 3D nyomtató technikájával szeretne közelebbről megismerkedni a szerelgetések során (ez is egy méltányolható szempont, de sokan inkább rögtön nyomtatni szeretnének nagyon szép minőségben), akkor nyugodtan meg lehet venni a 80e-es (ami inkább 130) gépet.

Szerinted egyébként a Te 80e-es géped ki tudja ezeket nyomtatni a képeken látható minőségben?
http://3dnyomtatas.blog.hu/2015/10/21/mellszobor_sappho
http://3dnyomtatas.blog.hu/.../extrem_retegvastagsag...
http://3dnyomtatas.blog.hu/.../23/mini_tarsas_jatek_figurak
http://3dnyomtatas.blog.hu/.../17/katedralis_apro_reszletek
http://3dnyomtatas.blog.hu/2015/08/12/pontossag_merettartas

Ha igen, akkor le a kalappal és megkövetlek.

Az egyébként, hogy a Te géped szebben nyomtat, mint az 1 milliós gép, inkább az 1 milliós gépről mond véleményt.

És újfent elnézést ha ez az egész reklám szagú lenne, de azt gondolom, hogy a tények magukért beszélnek és a vásárlóink is alá tudják támasztani ezeket, nem csak én.

És a fentieket igazából csak azok alapján írtam, amit objektíven tudok mondani anélkül, hogy láttam volna élőben a másik gépet (valószínűleg egyébként a szintén népszerű Hesine 3D m505 kínai i3 készletről van szó). Azt ez alapján nem tudom megítélni, hogy milyen minőségű alkatrészek vannak abban az i3 kitben, bár az ár alapján gondolom csodát nem lehet várni.

Egymásra tehető kis csepp figura

Ez egy egyszerű és jópofa játék, kis csepp alakú figurák, amiket egymásra lehet tenni. Ami matt érdekes a 3D nyomtatás szempontjából, hogy ezt a tárgyat kitöltés nélkül (0% inflill) nyomtattam, ugyanis a tárgy még pont lehetővé tette, hogy a következő réteg még az alatta lévő rétegre kerüljün, megtámassza azt. Erre kisérletezéssel illetve némi tapasztalattal tudunk rájönni, vagy ha külön írja a tárgy készítője, hogy lehetséges így nyomtatni.

Természetesen egy ilyen tárgy kicsit gyengébb, mint mondjuk egy 10-15%-os kitöltésű tárgy, de ez sokszor nem fontos. A kitöltés elhagyásával, időt és anyagot spórolunk, és a tárgy is könyebb lesz! Kék PLA, 0.2mm, Wanhao i3.

Mini (társas)játék figurák

Találtam egy nagyon jópofa társas játék (valami szerepjátékhoz használható) figurákat. Feldobáltam őket a tárgyasztalra a Cura-ban, és kinyomtattam. Szépek lettek!

Sokat segített - annak ellenére, hogy egyenként a tárgyak nagyon kicsik és így nehéz lett volna úgy nyomtatni őket, hogy legyen idejük kihülni a rétegváltások között - hogy darab lett egyszerre nyomtatva. Így egy réteg nyomtatási ideje elég sok, van ideje hűlni.

Ez egy bevált trükk egyébként, hogyha kis dolgot nyomtatunk, vagy a tárgyon olyan rész van, aminek a réteg ideje nagyon rövid, akkor érdemes a tárgytól távolabb egy oszlopot elhelyezni, hogy a fejnek ide-oda kelljen mozognia, és így növekedjen a réteg nyomtatási ideje. Ezzel persze növekszik a nyomtatási idő is, de egy jó megoldás tud lenni ilyen esetben. Másik megoldás, hogy valami durvább hűtési rendszert eszközlünk.

És hogy mekkorák ezek a modellek? Érzékeltetésképen egy MicroSD kártyával néhány figura:

Szerintem elég jó minőség, ilyen aprólékos kis tárgyaknál. Erre is jó a Wanhao i3, játékfigurák nyomtatására.

Ezeknek a játék figura modelleknek készítője nagyon termelékeny, érdemes megnézni az összes általa feltöltött design-t: http://www.thingiverse.com/dutchmogul/designs

A dolgozó robot esete a flow-val és az alátámasztással

Itt most nem a pozitív élményről van szó, hanem a flow nevű paraméterrel a slicer (pl. Cura) programokban. Egy jópofa robot modellt nyomtattam. Már elsőre is nagyon szép lett, alátámasztással is, de amikor szedtem le az alátámasztást, több helyen, a karja, a lába, eltört. Persze eleve elég vékonyak ezek a részek, de azért nem így kéne lennie, valamennyire tartania kéne.

dsc_9654.JPG

A következőkre jutottam:

  • A szál elég rideggé, keménnyé vált, a szál vége mint a tészta, úgy tört. Valószínűleg a nyári nagy melegben kiszáradt, vagy nem tudom, eddig ilyen nem volt --> másik szálat vetettem be
  • Valahol olvastam, hogy akkor is lehet rétegtapadási probléma, ha kevés anyagot nyom a nyomtató. Úgyhogy felemeltem a Flow paraméter értékét a Cura-ban 110%-ra.
  • Szintén olvastam, hogy magasabb hőmérsékleten jobban összeforrnak a rétegek (mondjuk ez is logikus) --> 210 fok

A második kísérlet (másik szál és Flow 110%, 210 fokos hőmérséklet) sokkal jobb lett. Nem tört el az alátámasztás eltávolítása után sehol sem:

Az alátámasztást is elég jól el tudtam távolítani, egy picit látszik az illesztéseknél, de azért elfogadható szerintem. Ez a Cura automata alátámasztása.

És így nézett ki az első nyomtatás az alátámasztás eltávolítása után: 

dsc_9748-001.JPG

Nem szép látvány.

Legközelebb kipróbálom Simplify3D-vel, állítólag ott könnyebb eltávolítani a generált alátámasztást és nem látszik annyira.

Gördeszka - fingerboard

Egy időben nagyon népszerű volt az ún. fingerboard. Találtam nemrég egy modellt, ami egy ilyen gördeszka. Egész jó, egyben ki lehetett nyomtatni, utána kis mozgatás után a kerekek is forogtak. A tengely sajnos nem lett túl erős, egy rövid játék után eltört. De lehet, hogy 100%-os kitöltéssel és kicsit magasabb hőmérsékleten (hogy jobban összeforrjanak a rétegek) erősebb lett volna, vagy PETG-vel nyomtatva...

Itt egy másik hasonló modell: http://www.thingiverse.com/thing:111426

Babaház műzlis dobozból

Még régebben találtam a thingiverse-en egy érdekes ötletet, hogy néhány egyszerű és leginkább kevés anyagot felhasználó darab felhasználásával egész pofás kis babaházzá lehet alakítani egy műzlis dobozt. Az ajtók, ablakok, erkélyek és az azokat tartó elemek kinyomtatása utána már csak ki kell vágni a sablon alapján a doboz oldalát pár helyen, és kész is a házikó! Elég sokat elpepecseltem amíg kinyomtattam mindet (sok kis darabot nyomtattam, lehetett volna valószínűleg jobban tömbösíteni) kinyomtattam. Kb. 70 gramm műanyagból megvolt az egész...

A szemfülesebbek észrevehetik a képeken az üveglapot: a ragasztószalagra nagyon nehezen tudtam nyomtatni, mivel a vékony íves részek nem tapadtak meg túl könnyen. Ezért fogtam a D4-hez való üveglapot, és rögzítettem irat kapoccsal. Hamarosan érkezik üveglap az i3 méretében, akkor majd kicsit igényesebben fogom rögzíteni. De addig is megteszi. Ja és hajlakk is van az üveglapon természetesen. Egyébként azóta nagyon jól szuperál az üveglap, jobb arányban tapad már elsőre a nyomtatás, szóval ez egy egyszerű, olcsó de javasolt mod.

Kék PLA, 0.2mm, kb. 35mm/sec (az íves részletek miatt, lásd fent).

Néhány további modell, ami műzlisdobozhoz van:

 

Pontosság / mérettartás

 

 

Kíváncsi voltam, hogy mennyire pontos az i3, mennyire mérettartó az elkészült nyomat. Ehhez általában a 20mm-es kalibrációs dobozt szokták használni, de azon a 20mm-en nehéz megmondani a pontos hibát. Ezért egy nagyobb tárgyat vettem alapul, ami az STL alapján 110mm mindkét irányba.

Számítottam arra, hogy nem lesz rossz a pontosság, de a mért értékek meghaladták a várakozásaimat: X irányba 0,1%, Y irányba pedig 0,06% volt a hiba. Azért egy 175.000 Ft-os nyomtatótól ez nem rossz. :) Hozzá kell tenni, hogy ezek az értékek PLA-val lettek mérve, az ABS viszont pl. tudott, hogy jobban zsugorodik, ezért annál valószínűleg nagyobb a hiba, viszont azt egy egyszerű szorzóval korrigálhatjuk (a slicer programban mondjuk 101%-ra méretezzük a tárgyat). Lehet, hogy majd ABS-szel is teszek egy próbát, de PLA-val igazán meggyőzőek az eredmények... A Velleman K8200 valószínűleg csak nagyon sok állítgatás után tudná ezt hozni, ha egyáltalán.

Egyébként ha valakiben felmerülne, hogy a Z irányban miért nem mértem: azért, mert általában ezt nem szokták mérni, mivel az első réteg nagyban befolyásolja, hogy mennyire "nyomódik bele" a tárgyasztalba a tárgy, így ott több hiba szokott lenni. De ezt könnyedén korrigálhatjuk, sőt bizonyos programokban (pl. Simplify3D) külön paraméter van erre (szorzó a Z magasságra). 

3D házmakett olcsón

 

Egy házmakettet nyomtattam ki az eredeti méret 50%-án, kb. TT méretarányban (1:120). Ez is bizonyítja, hogy a Wanhao Duplicator i3 is abszolút alkalmas professzionális felhasználásra, pl. építész irodában szemléltetésre, vagy oktatási intézményekben. 

A nyomtató már eleve nagyon kedvező árfekvésű. És ha azt vesszük figyelembe, hogy összesen kb. 40 grammnyi anyag van az egész modellben, ami nem egészen 400 Ft anyagköltség, akkor nem nagyon lehet érv, hogy még túl költséges a 3D nyomtatás.

A nyomtatást 0.2mm-es rétegvastagsággal végeztem, papíron arany színű PLA-val - bár megmondom őszintén, ez a szín nekem nem igazán tetszik. Ha valakit érdekel, jutányos áron elvihető, mondjuk ajándékba egy Duplicator i3 mellé. :)

Egyfalú váza / váza mód az i3-mason

Ki akartam próbálni a Wanhao Duplicator i3-mal a Cura-ban lévő váza módot. Sajnálatos módon a D4-hez való Makerware-ben ez az opció hiányzik (persze ha nagyon akarjuk, a D4-et is lehet a Cura-val használni, vagy Slic3r-rel, amiben szintén van váza mód). A váza mód lényege, hogy egy teljesen üreges tágyat (Inflill: 0%) tudunk úgy nyomtatni, hogy egy folytonos vonalat húz a nyomtató, tehát nem ugrik mondjuk 0.2mm-enként a rétegek között a nyotmató, hanem folyamatosan emelkedik. A modell, amit választottam: http://www.thingiverse.com/thing:550604

A váza mód természetesen nem minden tárgy esetén alkalmazható, de bátran kísérletezzünk vele.

Az opció a Cura expert módjában van (Expert menü -> Open expert settings), itt a Black Magic alatt a "Spiralize the outer countur" opció. Emellett állítsuk az infill-t 0%-ra illetve a "Solid inflill top"-ot kapcsoljuk ki.

Wanhao i3 Teszt (hwsw.hu)

Wanhao i3 Teszt (hwsw.hu)

"Újabb, viszonylag alacsony áron elérhető 3D-nyomtatót vettünk górcső alá. A Wanhao Duplicator i3 a kategóriában megszokott nyomtatási minőséget hozza, határozottan egyszerű kezelhetősége a területtel ismerkedők számára kifejezetten vonzó lehet."

...

 

A Wanhao Duplicator i3 jelenleg bruttó 175 ezer forintért vásárolható meg, akiket érdekel a technológia, és egy készre szerelt eszközzel szeretnének belevágni a térbeli nyomtatásba, azok számára kifejezetten felhasználóbarát választást jelent. Bár az eszköz nem kifejezetten csinos, cserébe masszív, jól teszi a dolgát használata pedig gyorsan megtanulható. 

PETG szappantartó kerti zuhanyra

A kerti zuhanyra szerettem volna egy szappantartót eszkábálni. Adta magát, hogy a 3D nyomtatót használjam erre. Találtam is egy megfelelő modellt kiindulási pontnak. Utána tinkercad-ban kicsit továbbfejlesztettem, hogy megfelelő legyen a felfogató rész átmérője.

Végül kinyomtattam PETG-vel a Wanhao i3-as nyomtatónkkal. Ezzel is bizonyítást nyert, hogy ezzel az olcsó nyomtatóval is tudunk PETG-t nyomtatni. Beállítások:

  • 235 C fúvóka
  • 65 C tárgyasztal
  • 35mm/sec-es sebesség (fő sebesség, infill és inner perimeter sebességet is csökkentettem) -- a lassúság oka, hogy a PETG-t alacsonyabb sebességgel érdemes nyomtatni, mert különben kihagyások lehetnek az extrúdálásban
  • 20% kitöltés (hogy masszívabb legyen)
  • 0.3mm rétegvastagság (ennél a tárgynál nem indokolja semmi a jobb minőséget)
  • Cooling fan (tárgyhűtő venti) kikapcsolva

A nyomtató bruttó 175.000-os ára már szerintem az a kategória, amiért megéri akár csak otthoni felhasználásra beszerezni egy 3D nyomtatót, és onnantól kezdve már csak a fantáziánkra van bízva, mire használjuk. Mi próbálunk itt pár gondolatébresztőt közzétenni.

Gyerekszoba ajtó felirat - olcsón!

A családban új lakásba költözött egy kisgyerekes pár. Ennek apropóján készítettem nekik egy kis ajándékot, egy, a gyermek nevét kiadó feliratot különböző színű nyomtatószálakból. Egyszerű, gyors de látványos dolog.

És ráadásul még olcsó is: egy ilyen betű kb. 200-300 Ft / darab. 3D nyomtatásban még a legnagyobb betű is kb. csak 8gr anyagot igényel, így gyors fejszámolással kijön, hogy az anyagár kb. 80 Ft / betű.

A betűket egyébként a nagyon egyszerűen használható (és ingyenes) Tinkercad programban készítettem:

tinkercad.PNG

A nyomtatás pedig a legújabb nyomtatónkkal, a megfizethető árú Wanhao i3-mal történt.

Nyári akció! Aki a blogra hivatkozik a rendelésnél, az kap egy ajándék PLA vagy ABS szálat a nyomtató mellé!

Kilincs pótlás Liza kisházában

Eltörött a kerti kisházban a belső "kilincs", amivel belülről be lehet csukni az ajtót. Úgyhogy kerestem egy állatos figurát (ez esetben egy cica fejet), kicsit átalakítottam, és csináltam belőle egy ilyen pótkilincset. Jól sikerült. :)
Ezt lehetett 0.3mm-es rétegvastagsággal nyomtatni, még külön jó hatást ad a tárgynak. Ezüst színű Wanhao PLA-val nyomtattam.

 

Extrém rétegvastagság az i3-mal

Egy fórumon találtam ezt a kicsi, de aprólékos / sok részlettel modellezett fej modellt, amin nagyon jól ki lehet próbálni, mire képes a nyomtató. Ezért 0.05mm-es rétegvastagsággal kinyomtattam. Jó sokáig tartott, de megérte, mert szerintem nagyon szép lett az eredmény, bár a fotókon talán nem is látszik ez annyira. 50mm/sec, PLA.

Kis 2CV Citroen autó i3-mal nyomtatva

Ez a próba arra hivatott, hogy egy már korábban a D4-en kinyomtatott modellt kipróbáljak az új i3-mon. Ez egy forgatható kerekekkel rendelkező autó. 60%-ra csökkentettem a méretet a gyorsabb nyomtatás érdekében.

Szép lett! 0.2mm-es rétegvastagsággal nyomtattam, 190 fokon, 45 fokos tárgyasztallal, 50mm/sec-en.

100 mikronos teszt a Wanhao i3-mal

Gondoltam kipróbálom, mire képes 100 mikronon az új Wanhao i3. Meg kell, hogy mondjam, itt is nagyon kellemeset csalódtam. 100 mikronon is nagyon szép a nyomat, majdnem olyan jó, mint a D4-en, sőt. Kipróbáltam egy kicsit nagyobb ventivel is (béka), de az alapventivel (bagoly) is nagyon szép nyomat jött létre. Ezt még később egy kicsit megvizsgálom, t.i. hogy milyen venti beállítás kell hozzá. Cura-val nyomtattam, 190 fokon, kék PLA-val.


Bagoly (http://www.thingiverse.com/thing:18218):

Béka (http://www.thingiverse.com/thing:18479):

Wanhao i3 első teszt - megdöbbentően jó eredmény

Már a múlt héten megérkezett hozzánk az i3, de csak most volt rá időnk, hogy tüzetesebben is megvizsgáljuk, kipróbáljuk. Nem akarok nagyon a végére ugrani a leírásnak, csak annyit mondanék, hogy ez ennyi pénzért ez a nyomtató szerintem verhetetlen. Igazából a D4 nyomtatási minőségétől sem marad el igazán, szóval le a kalappal a gyártónak.

De kezdjük az elején.

A nyomtató gyakorlatilag egy kész nyomtató, nem kit, nem kis apró darabkákból kell összerakni. Továbbá nem jellemzően műanyag alkatrészekből áll, hanem masszív acél vázas, minőségi alumínium elemekből. A Prusa Mendel i3 terveire épül, tehát open source alapokon nyugszik, ezért a neten is nagyon sok tippet lehet olvasni róla, továbbá számtalan szeletelő (slicer) programmal kompatibilis, pl.: Slic3r, Cura, Simplify3D, Kisslicer, stb... Nagyon kevés dolgot kell elvégezni a kicsomagolás után, hogy rögtön használni lehessen: http://3dnyomtato.shoppe.hu/pages/a-wanhao-i3-nyomtato-beuzemelese-hasznalata. A tárgyasztal 200mm x 200mm x 180mm, tehát elég nagy dolgokat nyomtathatunk vele. Fűtőtt tárgyasztala van, tehát elvileg ABS is megy, bár mivel nem zárt, ezért a vetemedés előfordulhat. Kisebb dolgokat valószínűleg gond nélkül nyomtathatunk (hamarosan ezt is kipróbáljuk).

És mi a bajom ezzel a nyomtatóval?

  1. A microSD kártya könnyen beeshet a nyomtató belsejébe (remélhetőleg ezt javítják hamarosan, már küldtem a gyártónak visszajelzést)
  2. Túl jó minőségben nyomtat ezért az árért :)

Végül a képek a nyomtatóról és az elkészült tárgyról:

Nem kell szégyenkezni ennek a nyomtatónak az ár ellenére sem. 0.1mm-es rétegvastagságra is képes (hamarosan erről is írunk beszámolót), a minőség is nagyon szép.

Ahogy írtuk, előrendeléseket felveszünk, hamarosan megrendelünk egy nagyobb szállítmányt. Ha elfogy, akkor 1-2 héten belül újra jön szállítmány. Ezekre a nyomtatókra is 1 év garanciát biztosítunk,viszont a kalibrációt nem végezzük el (ami egyébként elég egyszerű, lásd a weboldalunkon található leírást: http://3dnyomtato.shoppe.hu/pages/a-wanhao-i3-nyomtato-beuzemelese-hasznalata). A kalibráció leginkább a tárgyasztal szintezését jelenti, illetve egy pár egyszerű lépést. Igény esetén - némi pluszköltség fejében - ezt is elvégezzük, de ezért az árért (most bruttó 175.000 Ft.) még kitet sem lehet kapni (pl. a Velleman K8200, ami kitben is 200e Ft.), amit utána hetekig is szerelgetni kell.

süti beállítások módosítása